Olvadó jégtömbök a szemet is bántó, forró napsütésben. Az emlékezet kihagyásai. Kevés aktuálisabb jelenségről lehet ma beszélni, mint a napsugarak éltető, ugyanakkor roncsoló, pusztító erejéről. És arról, hogy ki, hogyan, mennyire tud visszaemlékezni a múltra és annak részleteire, arra, hogy valójában hogyan is volt régen. Kádár Emese The Unrisen Sun // Jégbe zárt nap című egyéni kiállítása ezeket a kérdéseket egymásba kapcsolódva vizsgálja a MODEM-ben.
A fiatal, debreceni származású alkotó többször is szerepelt már a MODEM korábbi tárlatain – így például a 2019-es Panel című, illetve a 2023-as Tar Sándor-kiállításokon –, és az intézmény 2024-ben meghirdetett, pályakezdő alkotóknak szóló díjának shortlistjére is felkerült.
A Projekt Space-beli szereplés tehát nem előzmények nélküli,
mint ahogy folytonosság figyelhető meg a kurátori együttműködésben is: a 2023-as Esterházy Art Dating fődíját elnyerő NOT_FOUND (The Space Gallery) alkotópárosa ezúttal is együtt dolgozik, a mostani kiállítást is Sárai Vanda kurátorral közösen jegyzik. Jelen tárlat ott veszi fel a fonalat, ahol az előző közös munka letette – szó szerint és átvitt értelemben egyaránt. A kiállítótérben elsőként feltűnő tárgy a 2023-as tárlaton is szereplő kézi szőttes, a NOT_FOUND II. Az alkotás a régi típusú sírköveket nemcsak a márvány árnyalataival és a kétoldalt álló, növényeket tartó vázával idézi fel, hanem a középre elhelyezett, tojásdad keretbe foglalt, homályos arcképpel is. A sírkő építőelemein szomorú emojik alakja vehető ki, a szőttes egymásra rakódó szálai pixelszerű képi megjelenést kölcsönöznek a felületnek. A NOT_FOUND sorozat darabjai
a temetkezés klasszikus szimbólumait dolgozzák össze a kortárs gyászfeldolgozás digitális térben megjelenő elemeivel.
Az összekapcsolás a jelek, formák és alakok találkozása mellett a textúra révén fizikailag is megtörténik (ez különösen igaz, ha tudjuk, hogy Kádár hagyatékokban fellelhető fonalakat is használt az alkotásaiban). A sorozatnak a Project Space-ben most látható második darabja nemcsak önmagában, de a kiállításban is összekötő, átvezető funkcióval bír: a Kádár Emesét hosszú ideje foglakoztató téma továbbgondolt, személyesebb kibontása felé vezeti a látogatót.
A Láng (2021) és az Arany könnyek (2021) néhány tízcentis szőtteseinek sötét árnyalataiba vegyülő apró, sárga-arany színek a Fantomnyom II-VI. (2024-26) sorozatban teljesednek ki igazán. Egy nyári, temetői látogatásból ihletődő munkák mintáin a klasszikus temetési koszorúk jellegzetességei a digitális világból ismert jelekkel vegyülnek változó arányban. A virágokat ábrázoló darabokon fekete gyászszalagok tekeregnek, melyek könyvjelző ikonra hajazva vagy kezet formázó kurzor alakjában végződnek. A szabálytalan körvonalú művek felhőkként helyezkednek el a részben lilás függönnyel határolt teremben, az emlékezés tömbjei – mint a digitális felhőkbe feltöltött adatcsomagok – helyenként lyukasak és kuszának tűnnek. A kurátori útmutatás szerint
ez egy olyan fantomvilág, ahol a gyász sötét, emlékeket jégtömbökké fagyasztó dermedtségébe behatolnak a nap sugarai.
A hő hatására bekövetkező olvadás az emlékek eltűnését eredményezi: a múlt részleteinek megőrzése és elengedése két, egymással ellentétes, ugyanakkor egymást kiegészítő folyamat. Az emlékek feldolgozásának tempója és mértéke sosem egyértelmű, e belső küzdelmekkel teli folyamat szimbolikus, feszültséggel teli megjelenítésére törekszik a kiállítás tere. A Fantomnyom V. (2026) kompozíciójában megjelenő csillagok nem csupán az éjszakai égboltot juttatják eszünkbe, a nap szikráinak felidézését is szolgálják. A kiállítótér függönnyel határolt másik része e „napos oldal” fizikai élményként történő megtapasztalásának lehetőségét kínálja. Egy keskeny folyosón juthatunk abba a napsárga szakaszba, ahol falra helyezett, hegyes sugárnyalábok és az Utókép I-IV. (2026) sorozat darabjai teszik érzékletessé a napfény megvilágító, egyszersmind vakító, szemkápráztató jellegzetességét. A tűnemezeléssel készült gyapjúalkotások révén
„csillagokat látunk”, ami jelen esetben kevésbé a fizikai megpróbáltatás, mint inkább az elengedés fájdalmának velejárója.
A sötét és világos színek kavalkádja az erős fénybe nézés után, csukott szemmel is látható utóképeket (nevük angolul: Sun Ghosts) idézik; a felfüggesztett nemezképek árnyékai a megvilágítás révén többszörösen is a falra vetülnek.
Kádár Emese munkáinak jellegzetessége, hogy sokáig készülnek: a kézi szövés időigényes. A hosszan tartó alkotás és a választott médium sajátosságai, a művek térbeli megjelenésének változatos lehetőségei egyaránt szerepet játszhatnak abban, hogy
Kádár számára a tárgyak installációs környezete fokozott jelentőséggel bír.
Ugyanazt a szőttest eltérő tárlatok apropóján különbözőképp helyezi kontextusba, ami egyszerre ökologikus, illetve a jelentéseket a maguk történetiségében gazdagító, egymásra rétegző attitűd. A Láng fekete szalagok között, éjszakai környezetben ábrázolt gyertyalángja a MODEM-ben a NOT_FOUND II. felé helyezve, a Fantomnyom sorozat közvetlen szomszédságában a sötét jégvilágba érkező fény- és hőnyalábokkal lép párbeszédbe. Ugyanez az alkotás a 2023-as What the Rug? csoportos tárlaton (1111 Galéria) temetői hangulat megteremtéséhez járult hozzá egy zöld koszorúval és egy lángoló mécsessel közösen elfoglalt rácsállványon.
Az újrakiállítás alkalmával a művek installálási módjai és eszközei is változnak, az újrakontextualizált alkotások értelmezésének kulturális mezője ennek köszönhetően elmozdul, tágul. Erre legjobb példa a jelen kiállításban nem látható NOT_FOUND III. (2023), ami a sorozat többi sírkőszőttesével együtt egy kanyargó zöld ösvényen állva merőben más jelentéseket tudott magára venni, mint a 2025-ös Delulu is (not) the Solulu csoportos tárlaton (Rechnitzer Galéria), ahol kerítéssel körbevéve, felé irányított számszeríj és nyilak társaságában volt látható. Nem csoda hát, hogy a Project Space-ben sem csak a tárgyak kihelyezésére, hanem azok elhelyezésére – azaz a többi tárgyhoz és térelemhez való viszony kialakítására – is nagy hangsúly került, kvázi színpadszerűvé téve az erősen helyspecifikus elrendezést.
A lilás és sárga drapériák határozottan kettéosztják és beláthatatlanná, titokzatossá teszik a teret.
A látogatók számára bejárhatóvá tett, a napsugarak útjaként is értelmezhető szűk, felülről zárt folyosó a jeges világ mögé érve hirtelen nyitottá válik. A függönyökkel és díszletelemekkel felöltöztetett kiállítási térben az egyes művek határai egybesimulnak, az installáció síkjai összeolvadnak a helyszínnel.
Az alkotópáros közös munkájából Sárai Vanda kurátor kiállítási vezetőjét is érdemes méltatni. A The Unrisen Sun // Jégbe zárt naphoz készült füzetben egyetlen szöveget olvashatunk, melynek tartalma és nyelvezete feltűnően jó színvonalú. Az installáció értelmezési lehetőségeit a krionika eljárásaitól egészen a kollektív adattárolás kérdésköréig nyitja, miközben az alkotások révén előhívott természeti jelenségeket érzékletes metaforákkal és allegóriákkal írja körbe, a nagyközönség számára is követhető és élvezhető módon. A tárlat alapterülete kicsi ugyan, de
a látogatók számára biztosított vezető és a fizikai térélmény révén tartalmas és sokrétű befogadásra nyújt lehetőséget.
A Projekt Space-ben egy időben és térben egyaránt összetetten gondolkodó, újszerű anyaghasználati és installációs lehetőségeket kereső fiatal alkotó munkájából kaphat most ízelítőt a helyi közönség.
Kádár Emese The Unrisen Sun // Jégbe zárt nap című kiállítása a MODEM-ben tekinthető meg szeptember 6-ig.
Fotók forrása: MODEM
